Porta Bella Vita logo

A bikini kihívás Premium Diettel

Img 5300 scaled

Akik figyelemmel kísérik oldalunkat bizonyára többször találkozták már Premium Diet tapasztalataimról és sikereimről írt blogokkal. Sokan tudják, hogy részt vettem a Premium Diet programban, megismerhették átalakulásom történetét.  Viszont még egyetlen alkalommal sem őrlődtem annyit, mint ezen blog előtt, hogy átalakulásomat nyári témában közzétehetem-e. 

Be kell, hogy valljam, a témához tartozó képek keresését, órákig tartó „kutatómunka” előzte meg, mígnem egy elrejtett és jelszóval védett mappában találtam rá egy korábbi nyaraláson készült fotóra.

ÚRISTEN!!!! Ez volt az első mondat, ami félhangosan elhagyta a számat. Szerettem volna összehasonlító képmontázst készíteni a jelenlegi állapottal, de a fotó látványa engem is megdöbbentett. Csak kérdések kavarogtak a fejemben…  Ki ez a nő? És miért hagyta magát fényképezni? Miért nem tett semmit, hogy ne  így legyen? És mit szólt amikor meglátta a képeket?

Az első kérdésre a választ ismerem, sajnos én VOLTAM az. Az, hogy mit szóltam akkor a képekhez? Csak homályosan emlékszem, inkább érzések jutnak eszembe, mint konkrét pillanatok. Az akkori szégyenérzet, bűntudat, a beletörődés iránti kudarcérzet emléke még mindig élénken él bennem.

Vajon vannak Hölgyek, akik a nyaralásról készült képeiket nézve ugyanezt érzik? Igen, pontosan tudom választ, biztosan igen. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy mégis megírom ezt a blogot, bemutatva, az eddig rejtegetett, szégyellt képeket is. Az ok egyszerű. Én ezt a nőt nem ismerem, fogalmam sincs ki ez, ez nem én vagyok. Nem lehetek én. Soha nem akartam ilyen lenni, és soha nem fogom hagyni, hogy valamilyen oknál fogva egyszer mégis ezt a nőt lássam a tükörben. NEM, SOHA TÖBBET!!!!!

Hölgyeim higgyék el, euforikus érzés tud lenni, annak aki átélt egy ilyen időszakot, egy helyes normál méretű csajos színű bikiniben megjelenni a strandon. Amikor a szeretett férj, nem mögém bújva, „vállalja” hogy szerepel a képen, hanem ott áll mellettem, az oldalalom. Amikor a mosoly őszinte, csak úgy minden ok nélküli. Ez fantasztikus.

Soha többet nem akarok jelszóval védett fényképmappát, melyek maximum, mint most is csak az elrettentő példa bemutatására alkalmasak. Sajnos eddig készült belőlük bőven. Van például egy karácsonyi fotóm is, aminek idén decemberben elkészül a párja. Ott remélem már egyensúlyba kerül szegény fotel karfája, mert a félreértések elkerülése végett, a kép jobb oldalán lévő a karácsonyi, a bal oldalán lévő pedig a vágyott állapot. 🙂 Erős kontraszt. 

Önnek van ilyen? Tegyen Ön is azért, hogy az átalakulását karácsonykor már mindenkinek büszkén mutathassa, hozzon majd a Jézuska elégedettséget és megújult önbizalmat Önnek is a fa alá.

Ne késlekedjen! Várjuk Önt is szeretettel! Mi akik számtalan hasonló példának lehetünk szemtanúi, mint a sajátom is, tudjuk, hogy a Premium diet orvosi diéta működik. Több sikertörténetet itt ismerhetnek meg.

Minden kedves jelenlegi és leendő Vendégünknek nagyon jó utat kívánok a szépülés útján!

Kövessen minket az Instagramon

 

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheti munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövessen minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheti: 

Instagram logo 5

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre