Porta Bella Vita logo

Arcfiatalítás COG szállal

Img 4745 cmscrop

Judit életének szerves része a sport, ezzel együtt az egészséges életmód. Azt, hogy hogy talált Ránk, és mit várt etől a kezeléstől korábban elmondtuk Önöknek, erről részleteket itt olvashat. 

Az orvosi konzultáció során felállított kezelési terv alapján N-Cog szálakkal végeztük az arc középső és alsó harmadának emelését, kontúrozását. 


A kezelést az ajak hyaluronsavas frissítésével egészítettük ki.


A képek közvetlenül a kezelés előtt és után készültek, ezért semmiképpen nem nevezhető végeredménynek, hiszen több hét elteltével látszik majd az igazi hatás.  Bár ez csak “kóstoló”  volt az eredményből, mégis nagyon látványos már itt az arc fiatalodása. 


A kezeléshez oldalanként 6  db N-Finders szálat használtunk fel.

Judittal 6 héttel az N-Finders felszívódó COG szálas kezelés és hyaluronsavas ajakformálás után újra találkoztunk.



Ahogy említettük, a Cog szálas kezelések jelentősebb eredményéhez ki kell várni a megfelelő időt. 

Ezek a képek ekkor készültek.


Ha megfigyeli, az arc megemelése, kontúrozása mellett tömörebbé, feszesebbé vált. Az ajak hyaluronsavas kezelésével pedig harmonikusan illeszkedik a fiatalosabb archoz, szinte “láthatatlan”. 


Fontos tudni, hogy egy arckezelésnél a szép eredmények eléréséhez már sok módszer, különböző technikák és újabbnál újabb anyagok állnak rendelkezésre.


A siker kulcsa, hogy az  Ön számára optimális kezelést válasszuk ki, sokszor kombinációban.


Azt sem szabad elfelejteni, hogy megfelelő eredményt, megfelelő mennyiségű anyag felhasználásával lehet elérni. A bemutatott kezelésnél oldalanként 6 Cog szálat, és 1 ml Restylane hyaluronsavat használtunk fel, ez volt az a szükséges mennyiség, ami szerintünk a természetes mértékű eredményhez kellett.

Kövessen minket az Instagramon

 

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheti munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövessen minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheti: 

Instagram logo 5 2

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre