Hogy válaszd ki a megfelelő alapozót?

Landscape 1430339154 foundation mistakes2 cmscrop

A tökéletes alapozó


A megfelelő alapozó kiválasztása nem is olyan egyszerű dolog. Ha belegondolunk nem egyszer fordul elő, hogy olyan elrettentő példákat látunk, amikor a bőrszínnél sötétebb alapozót választ az illető,mondván, „hogy egy kicsit jobb legyen a színem”. Ennek az eredménye pedig nem más, mint a rémes maszkhatás és annak ékes bizonyítéka, hogy nem tudunk sminkelni.

Csak hogy az elején kezdjük, az alapozót nem azért viseljük, hogy maszkot húzzunk a fejünkre, hanem hogy kiegyenlítsük a bőrszínünket , a bőr textúráját és kiemeljük természetes szépségünket. Az a jó alapozó, ami szinte észrevétlenül teszi ezt meg, nem pedig feltűnő maszkként telepedik az arcunkra. Az egyik alapvető kérdés, amit el kell döntenünk, hogy milyen fedést szeretnénk: gyengét, közepest vagy teljeset. Akinek szép a bőre, azaz nincs rajta vagy csak nagyon kevés a bőrhiba, annak nem érdemes közepesnél erősebb fedést választani. Sőt én mindig is úgy gondoltam, hogy az erős fedésű alapozó csak nagyon kevés esetben használható. Akinek elegendő a gyengébb fedés, az akár a
színezett hidratáló mellett is dönthet, BB esetleg CC – krém formájába.

Általánosan elmondható, hogy minél sűrűbb egy termék, annál erősebb a fedése. Az alapozóválasztásánál figyelembe kell venni a bőrtípust is. A normál, száraz, kombinált vagy zsíros bőrre más és más termékek ajánlottak. Zsíros bőr esetén érdemes olajmentes, mattító formulát választani (KARAJA Photo Finish alapozó), egy vízhiányosnál hidratáló – tápláló arcpakolásként funkcionálót vagy egy foltos – problémás bőrnél a CC krémet. A második alapvető dolog a szín és a tónus. Az alapozó színét úgy kell kiválasztani, hogy az megegyezzen az áll vonalának az arcunk alsó részével és a nyaknak a színével. Itt nemcsak a sötétséget-világosságot kell jól eltalálnunk, hanem a tónust is. Van hideg (rózsaszínes), meleg (sárgás) és semleges (bézs) tónus , ha ezt jól eltaláljuk akkor nem lesz maszkhatású az alapozónk.

Húzzunk a kiválasztott alapozóval egy csíkot az arcunkról elindulva le az állunkon át a nyakunkra. Ha a szín és a tónus passzol mindenhol akkor megvan a megfelelő alapozó. Fontos, hogy ezt ellenőrizzük le természetes fénynél is mert a beltéri fények – lámpák megtéveszthetnek minket.

KARAJA Skin Velvet – Bőrfeszesítő alapozó

Img 6947


Az alapozó arcfeszesítő, bőrmegújító hatása révén eltűnteti az öregedés látható jeleit, megerősíti a bőr struktúráját és revitalizációját. Minimalizálja és csökkenti a ráncokat egy exkluzív hatóanyag segítségével, amely, ginkgó bilobát és komló kivonatot tartalmaz. Természetes ragyogó szín mely, lágyan krémes állaga, közepesen erős fedést és tökéletes arcbőrt biztosít. Finom viaszok és festék pigmentek speciális összetételének hatására egy szuperfinom fátyol érződik az arcon közvetlen felvitel után, amíg rögtön be nem szívódik. Teljesen összeolvad bőrrel és feszessé teszi azt egész napon át. Utolérhetetlen komfortérzetet biztosít, felfrissíti és az öregedés ellen is védelmet biztosít. Hatása hosszantartó, összetétele által ellenáll a párának, stressznek és a hőségnek. Normál és vízhiányos-száraz bőrre egyaránt ajánlott.

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre