Porta Bella Vita logo

Kontroll alatt a súlyunk

Inbody cmscrop

Van Önök között olyan aki diétázott már valaha? Hogy mindenki? Szerintem is így van. Nem ismerek olyan embert, aki nem próbált volna életében, valamely testsúlycsökkentő, alakformáló módszert. 

Kár, hogy a próbálkozások sokszor fulladnak kudarcba. Ennek sokszor egyetlen oka a látszólagos sikertelenség miatti feladás. Pedig nem biztos, hogy rossz az, amibe belefogott, illetve az sem, hogy jó az, ami látszólagos kielégítő eredményt adott. Unalomig hangoztatott mondat, hogy „a zsír könnyebb, mint az izom”, hogy a „fogyókúra kezdetén izomtömegünkből és vízháztartásunkból vesztünk”.

A sikeres fogyókúra ismérve azonban kizárólag a zsírtömeg csökkenése. Ennek hagyományos otthoni mérlegeken történő megállapítása, azonban szinte lehetetlen feladat.

Éppen ezért szükséges, ha már elhatároztuk, és időt, energiát fektetünk be súlyvesztésünkbe, tudjuk, hogy mennyi a tényleges zsír-, izom-, és víztömegünk, hogy a diéta azt a célt éri-e el, amit valóban szeretnénk, hogy hogyan alakulnak ezek a számok a diéta alatt, szükség van-e változtatásra, más diéta kipróbálásra.

Hogy pontos képet kapjunk, fontos, hogy precíz, professzionális berendezéstől várjuk a választ. Nálunk a testösszetétel mérésre Inbody berendezést alkalmazunk. A mérés csupán 2 percet vesz igénybe, reprodukálhatósága 99 %, a mérés eredményét nyomtatott formában is átadjuk Önnek. A testösszetétel mérést nem csak fogyókúrázóknak, hanem sportolóknak, illetve egészségünk érdekében is nagy számban alkalmazzuk.

Ha nem csak testének összetételére, annak változására, hanem garantált orvosi diétánkra is kiváncsi szeretettel ajánljuk figyelmébe a Premium Diet programunkat is.

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre