Szépségdélután egy Nyílt nap keretében

Img 8652 8fcf cmscrop

„Az elegancia művészete feltűnni azzal, hogy az ember nem feltűnő!”

Mint tudjátok, nemrég került megrendezésre a nyílt napunk. Erről már bemutattuk az előtte-utána fotókat. Mégis úgy gondoltam, hogy megosztom veletek ennek a nagyszerű eseménynek az élményeit.

Egy forró nyári csütörtök délután került megrendezésre, és ami a különlegessége volt, hogy ezúttal élőben zajlottak a kezelések. Sor került a hyaluronsavas feltöltésekre sőt még az akkor érkezett Deka Moveo lézeres szőrtelenítés  bemutatójára is. Bevallom izgultam, hogy milyen lesz, hányan jönnek el, a modelljeink hogyan élik meg stb..

Az ajtó nyílt, egymás után jöttek a vendégek, mi is készenlétben álltunk. Ekkor már éreztem, hogy egy családias légkör alakult ki, mindenki beszélgetett egymással, keresték a helyeket ahonnan kényelmesen figyelhették a kezeléseket.

Nap, mint nap mi ezt megéljük, hogy folynak a beavatkozások és meg kell hagyni, mindig lenyűgöz a változás. Most sem történt másként, és ez köszönhető Dr. Fercsik-Tóth Beatrixnek, aki magas színvonalú szaktudásával lehetővé tette, teszi ezt nekünk. Négyféle kezelés zajlott, amiket végig lépésről-lépésre kommentálva végzett el. Megjegyzem, hogy ez nem egyszerű feladat, hiszen nagy koncentrációt és precizitást igényel minden egyes beavatkozás. A vendégek pedig szó szerint élőben láthatták a változást. Nagyszerű lehetőség volt azok számára is, akik már hozzánk járó vendégeink, hiszen láthatták, hogy történik kívülről egy kezelés.  Voltak akik még csak érlelték magukban a gondolatot, hogy majd egyszer ők is szeretnének a kezelőszékünkbe feküdni.

A változások azonnal láthatóak voltak, az eredmények önmagukért beszéltek, a kérdésekre válaszokat kaphatott mindenki. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik velünk voltak, és követték az eseményeket!

Néhány eredményt már be isi mutattunk, ezek közül a supermodell look és középarc kezeléseket  itt nézheted meg.

Ha lemaradtál erről a Nyílt napról, ne keseredj el, hamarosan ismét szervezünk, addig is kedvcsinálónak ajánljuk figyelmedbe a szépségnapon készült képeket. 

Egy megjelenést ma már ugyanúgy meg kell tervezni és megfelelő eszközökkel ugyanúgy fel kell építeni, mint egy új házat. Ebben segít a Porta Bella Vita csapata!

Kövess minket az Instagramon

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheted munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövess minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheted: 

Instagram logo 5 3

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre