Hyaluronsavas és Cog szálas arckontúr helyreállítás

Img 8924 cmscrop

Reni bemutatókezelésre jelentkezett, de már csapatunk tagja is. Így az eredményt “élőben is” megnézheted, ha eljössz hozzánk, és megkérdezheted a tapasztalatairól is.



Alapból is gyönyörű volt!

A jelentkezéskor küldött fotókon, és a személyes találkozásnál is látszott, hogy vékony testalkatához képest arca szélesebbnek tűnik, lágy, nőies V alakú kontúrja megváltozott. 

Az arckontúr megváltozásáért elsősorban a megereszkedett szövetek voltak felelősek, a középarcban és az ajakban volt kis mértékű volumenhiány.

Amin változtatni akartunk, hogy arca visszanyerje vékonyabb, V alakú kontúrját, hangsúlyos szemével harmonizáljon a kissé volumenvesztett ajka. 

Reni kiválóan látta az első találkozásnál, hogy az állívét Cog szálakkal lenne jó megemelni, és egy “kis” hyaluronsavra is szüksége lenne.


Pontosan ezeket a kezeléseket végeztük el. A kezelések után megvártuk amíg kialakult a végeredmény, és most megmutatjuk Önöknek. 


A kezelés

A kezelést két lépésben végeztük el, közöttük több hét várakozást betartva.

COG szálas kontúrozás és hyaluronsavas  ajakfeltöltés

 


Első lépésben az állív és az arc alsó harmadának Cog szálas emelését végeztük el, hogy az arcot megemeljük, a szövetek feszesebbé váljanak.

Ugyanakkor történt az ajak hyaluronsavas volumenizálása.

Hyaluronavas arckontúrozás

Később  végeztük el a “hollywood-i “, vagy “top modell look” -ként is elnevezett járomív kiemelést hyaluronsavas feltöltéssel.

Ilyenkor az arc kontúrosabbá válik, vékonyabb kinézetű lesz a hyaluronsav emelő-definiáló hatásának köszönhetően. 

A Cog szálas és hyaluronsavas kontúrozás eredménye

 

A képek a kezeléseket megelőzően és azt követően készültek.


Reninek is készítettünk egy sminket, és lefotóztuk ministúdiónkban. 

Img 9161 cmscrop
Img 8924 cmscrop 1
Img 9162 cmscrop
Img 9163 cmscrop

Köszönöm, hogy megmutathattuk Reni képeit! 

Minden Hölgynek sikeres, örömteli szépülést, az Uraknak örömteli, sármos fiatalodást kívánok! 

 

 

Kövessen minket az Instagramon

 

Napi aktualitásokkal, kezelésekkel, előtte-utána képekkel, napi sztorikkal, kisvideókkal követheti munkánkat Instagram oldalunkon.

Kövessen minket: @portabellavita

Instagram fiókunkat a képre kattintva is elérheti: 

Instagram logo 5 1

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre