Premium Diet- A testünk csodákra képes

Danyi judit premium diet

A kezdetektől számítva kb. 4 hónap telt el. Először is mindenkinek tudnia kell, hogy a testünk csodákra képes, ezt már a gerincműtét utáni napokban megtapasztaltam, de most újra, csak máshogy.

Az ahogy bánunk vele, amit adunk neki, azt kapjuk vissza, így nincs min csodálkozni ha meghízunk, és igazából azon sem, ha le tudunk fogyunk ….hiszen „csak” működik a testünk…de egy kis erő, elszántság azért az utóbbihoz bizony kell! Volt lehetőségem és időm megfigyelni, kitapasztalni, hogy mi történik a testemmel és hogy, mire hogy reagál.

Továbbra is állítom, hogy a legnehezebb dolog Nekem az elhatározás és a döntés meghozatala volt. Ezt követően, már működik a dolog –szinte magától – de időt kell adnunk magunknak és testünknek – az agyunknak pedig még több idő kell, hogy felfogja és elfogadja a változás eredményét.

Szerencsés vagyok mert a döntés meghozatala után, más dolgom nem volt, mint követni Bea tanácsait és figyelni és látni, hogy a Premium Diet program működik.

A csokis shake nagyon finom és nagyon szerettem. A napi három étkezésből két étkezést helyettesítettem a csokis shakkel, egyszer pedig ehettem rendeset, sőt ilyenkor mindig ettem valami édességet is, így nem voltak édességhiány rohamaim. Olyan is volt, hogy este túrót ettem paprikával vagy paradicsommal és nem a csokis shaket ittam. Könnyedén be tudtam illeszteni a fehérjealapú programba. Édesség utáni rohamaim nem igen voltak, mivel nekem a sós az érzékeny pontom és persze főleg a rágcsák, a chips, és a sós nassolnivalók hiányoztak. Kenyeret és a cukrot szinte teljesen kiiktattam, és a fehér lisztet is. Sokkal több folyadékot, vizet és gyümölcsteát fogyasztok mindennap, mint korábban. Bevallom, hogy persze, hogy bűnöztem, bár eleinte, még akkor sem ha moziba mentünk mert akkor is nagyon erős voltam és megálltam, hogy ne egyek nachost vagy chipset, azonban később a mozizáskor már „megjutalmaztam” magam, de akkor másnap kétszer tekertem a szobabiciklin.

Bizony, valamit valamiért, mert a program mellett elkezdtem rendszeresen sportolni, ami azt jelenti, hogy uszodába járok heti három alkalommal gyógytornára és vizitornára a gerincem miatt, heti egyszer úszni járok, és a többi napon tekerek a szobabiciklin. A sport része lett az életemnek, és bár soha nem hittem hogy tud hiányozni – eljött ez az idő is, hogy valóban hiányzik. Valóban nem könnyű, de munka előtt reggel vagy munka után este az amit a sportolás után érzek az fantasztikus és az is, hogy büszke lehetek magamra, hogy már tettem aznap valamit a testemért.

Nem csak a sport, de a csokis por is része lett az életemnek, már abbahagyhattam volna, így hetente egy napon a program szerint étkezem. A legutóbbi találkozásunkkor Bea azt mondta:

„Kész vagy! Én bíztam benned, és láttam az elején, hogy nagyon elszánt voltál, de az eredményeid felülmúlták minden várakozásomat. Példaértékű, amit három hónap alatt megcsináltál.”

Hát, nem hiszem, hogy magyaráznom kellene, az érzést, amit ekkor éreztem. De el sem tudnám mondani, és nem is tudom, hogy hogy tudnám megköszönni, azt a bátorítást, biztatást, segítséget, amit végig Beától és a Porta Bella Vita Szalon minden munkatársától kaptam.

Ami nehéz, az egészben, az az, hogy elhiggyük, és hogy felfogjuk azt, amit a szemünkkel látunk a folyamat alatt, vagy a program végén, azaz az hogy 3 hónap alatt 12 kg-t fogytam, és hogy teljesen átalakult a testösszetételem, a testzsír leépül, azaz a kilókat főleg a testzsírból veszítettem az izomzatom megmaradt, sőt a sport miatt fejlődött…na és ami még átalakult az a ruhatáram …

Ó és még valami az a bizonyos fotózás, amit kb. egy hónappal ezelőtt kaptam …felfoghatatlan, maga a fotózás felejthetetlen és az eredmény ezek a képek … pedig igen, ezeken a fotókon Én vagyok, látom és nézegetem és csak mosolygok.

14812867 1298277976890220 1525996765 o
14803300 1298277813556903 1548166110 o

Foto, smink Studio2.0 Fabinyi Annamária

Büszke vagyok magamra, hogy sikerült, hogy képes voltam végigcsinálni és elérni a célomat. Biztos vagyok benne, hogy még egy kis idő kell, hogy ezt felfogja az agyam, és abban is biztos vagyok, hogy ez az erő, mindenkiben ott van valahol, és ha a megfelelő ember fogja meg a kezünket és vezet az úton akkor mindenkinek ugyanígy sikerülni fog változtatni a testén és ezáltal az egész életén, mert Nekem az Életem változott meg! Köszönöm szépen dr. Fercsik Tóth Beatrix, hogy Te ezt megtetted.

Danyi Judit

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre