A boldog élet kapujában – Emese jegyzete 1.

Missziónk

Sziasztok!

Engedjétek meg, hogy a Porta Bella Vita által kínált számos lehetőség közötti eligazodás és választás megkönnyítése érdekében megosszam Veletek tapasztalataimat a cég néhány kezelésével kapcsolatban. Többször fogok jelentkezni az általam elért eredményekkel, kudarcokkal, sikerekkel.

Az előzményekről, illetve a múltamról csak röviden írok, mert nem a múlt a jövő a lényeg.

Az, hogy hogy jutottam oda, ahol most vagyok, szerintem tipikus. 34 éves elvált nő vagyok, egy belevaló vagány 5 éves kis pasi büszke édesanyja. Szülésem után 30 kg-ot híztam, melyből 15 kg minden igyekezetem ellenére rajtam is maradt, illetve ha le is ment abból valami, a duplája jött vissza. Ismerős ez ugye? Higyjétek el, nincs olyan módszer, amit én ki ne próbáltam volna. Az ígéretesebbnél ígéretesebbnek tűnő kezelések, táplálék kiegészítők, receptre illetve recept nélkül kapható gyógyszerek, személyi edző, stb. sem hozták meg a kívánt eredményt. A kudarc oka nálam is, mint – valljuk be – sokunknál a kitartás és az idő hiánya volt. Azonnali eredményt akartam, tartósan. A célom mindig ugyanaz volt: visszakapni magam!

A fogyókúrás kudarcok után jó nagy lakomákkal vigasztaltam magam, és elhittem a körülöttem lévő férfiaknak, hogy ők csak a molett hölgyeket szeretik. De mit is mondhattak volna? Holott tudtam, hogy a régi testemben jobban éreztem magam, mégsem voltam képes kitartóan tenni valamit annak érdekében, hogy a tükörből egyszer a régi önmagam nézzen vissza rám. Nem akartam tudomást venni a régi, elhízásom előtti videókról, fotókról, amiken – most már látom – a tekintetem, a testtartásom is ég és föld volt a mostanihoz képest.

Talán az életemben bekövetkezett változások, a válás, majd az új szerelem, talán az egyre gyakoribb derékfájdalmak, talán az az iránti vágy, hogy a kisfiam büszke lehessen szép anyukájára, összességében vezettek oda, hogy eldöntsem, itt az ideje a változásnak.

Életemnek ebben a szakaszában kaptam egy hatalmas lehetőséget a PORTA BELLA VITA-tól. Ismerve a múltamat, az életkörülményeimet, a fogyókúrához való katasztrófális hozzáállásomat, a PORTA BELLA VITA  felajánlott egy komplett fogyókúrás és testformáló programban való részvételt számomra. Az ajánlatra, bár fogalmam sem volt még, az pontosan mit takar, igent mondtam. Gondoltam veszteni valóm nekem nincsen. A program megkezdése előtti napon ért a meglepetés, amikor kiderült, hogy a testformálásomat egy nagyon lelkes csapat fogja koordinálni orvossal, dietetikussal, személyi edzővel. Miután ezt megtudtam, már előre lelkiismeret furdalásom volt. Magamat ismerve biztos voltam abban, hogy csalódást fogok okozni. A csapat lelkesedése ennek ellenére már-már zavarba ejtő volt. Hiába mondtam, hogy én elhiszem, hogy jó a módszer, láthatóan ők is bíznak annak sikerében, de a legnagyobb rizikófaktor ebben az egészben akkor is én vagyok.

A kezdés előtt profi fotós készített képeket rólam. A cég kérése az volt, hogy a fotózáson a legjobb formámat hozzam, mert az eredmény úgyis magáért fog beszélni. Nekem már az is szimpatikus volt, hogy a médiában megszokott előtte-utána fotók zsíros hajú, copfos, melegítős, smink nélküli „modelljei” helyett, engem magas sarkú cipőben, sminkben és frizurával fotóztak.

A program november 06-án elkezdődött. A nagyon könnyen betartható orvos által ellenőrzött diétával kombinált FLASHTRAIN edzés, elektrolipolízis, injekciós zsírbontás és feszesítés nem várt eredményeket hozott. A napok simán zajlottak, erőfeszítések nélkül az egyik nap ment a másik után, majd két hét elteltével egy speciálisan erre a célra kifejlesztett eszközön megtörtént az első mérés. És most ámuljatok: két hét alatt a kezem 4,7 cm-el, a derekam 6 cm-el, a csípőm 10 (!) cm-el lett kisebb. Még egyszer, mert nem elírás: KETTŐ HÉT ALATT!!! Nem éheztem, a ruháim lógnak rajtam, mindezt (még egyszer leírom, mert olyan jó) két hét alatt. Kg-os fogyást is írhatnék, de nincs sok értelme, beszéljenek magukért inkább a centik, hiszen közben nőtt az izomtömegem, a víz a szervezetemben, feszesebb lett a lábam, a popsim. A tökéletes eredményt állítólag 3-4 hónap alatt érhetem el.

A dicséreteket már most zsebelem be az egyre bővebb nadrágjaim zsebébe :-).

Mindenkitől elnézést kérek, hogy a bemutatkozás egy kicsit hosszúra sikerült. Ígérem, hogy a jövőben a tapasztalatok és az eredmények közlésénél sokkal lényegre törőbb leszek. Köszönöm, hogy megtiszteltél, és elolvastad ezt a jegyzetet. Ha kíváncsi vagy a folytatásra, like-old a Porta Bella Vita oldalát itt a facebookon, mert amellett, hogy még szebb és egészségesebb lehetsz, ha a Bella Vita szolgáltatásait igénybe veszed, most még nyerhetsz is egyetlen like-al és megosztással.

Ígérem a program során minden nehézséget, kudarcot meg fogok osztani de a tapasztalataim eddig csak a pozitívak.

Szép napot mindenkinek!

Emese

Szerző

Rólunk

Esztétikai klinikaként személyre szabott és innovatív kezelésekre specializálódtunk, amelyek az Ön egyedi szépségét pontosan úgy emelik ki, ahogyan arra Ön vágyik!

Szakértői csapatunk elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb szintű ellátást és professzionalizmust nyújtsa Önnek.

A fejlett arckezelésektől kezdve egészen a non-invazív alakformáló technikákig szolgáltatások széles skáláját kínáljuk, amelyek célja, hogy a lehető legjobban érezze magát a bőrében és azt lássa a tükörben, amire mindig is vágyott!

Bízzon szakértelmünkben, merüljön el az exkluzív szolgáltatásainkban és vágjon bele egy olyan átalakulásba, amely kívül-belül magabiztosságot eredményez.

Legfrisebb bejegyzéseink

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás a hírlevélre